A függőség mindig valamilyen traumából ered
Mint minden betegség, a függőség is egy felborult egyensúlyt, diszharmóniát jelez, függetlenül attól, hogy drog, alkohol, szerencsejáték, számítógép, étel, vagy egyéb szer okozza. Bár lassan már látjuk a függőség fizikai, pszichológiai és érzelmi hatásait, legtöbbször mégis figyelmen kívül hagyjuk az egyik legfontosabb tényezőt: a lelki okokat.
A lelki válságok vagy traumák kezeletlensége gyakran jelentkezik függőségként, ezért a tartós gyógyulás és változás a testi, lelki, szellemi, spirituális harmónia visszanyerése kell hogy legyen, tehát a függőség a fájdalmainkra adott válasz.
Milyen az a fájdalom, ami annyira emésztő, hogy végül az ember önmagát és másokat is képes elpusztítani, csakhogy néhány pillanatig ne érezze ezt a fájdalmat?
Trauma alatt általában valamilyen váratlan, szörnyű vagy ép ésszel felfoghatatlan eseményt értünk, amellyel nem tudunk megbirkózni, és maga alá temet minket. A trauma nem minden esetben egyértelmű, gyakran csendesen, észrevétlenül zajlik le bennünk. A traumatizáltságot nem feltétlenül a konkrét történés súlya okozza, sokkal inkább annak feldolgozatlansága és a személyben lezajló folyamatokból ered. Az, amikor valaki valamilyen függőségben szenved és képes feláldozni az egészségét, társadalmi helyzetét, sőt a családját is, az megmutatja, hogy mekkora a benne lévő fájdalom, menyire mély és kezeletlen.
Amikor a trauma gyermekkorban következik be abban nem ez a legrosszabb, hanem az, amikor a gyermek ezzel egyedül marad. A gyermeknek nincs még arra elég eszköze, hogy az ilyen élményekkel egymaga megküzdjön, ezért marad egyedül a szenvedésével. Mivel a lelkivilágát így túl fájdalmasnak érzékeli, a legjobb megoldás ha elszakad attól. A fájdalmas érzések hosszú évekig vagy akár örökre vele maradhatnak és gyakran folyamatosan menekül előlük. A függőségek és egyéb pszichés zavarok kialakulása nem pusztán genetikai tényezőkön múlik, hanem kiemelt szerepet játszanak a környezeti hatások is. A függőségben szenvedők is, mint mindenki más, csak megkönnyebbülésre, szeretetre, örömre, elismerésre, egyszóval boldogságra vágynak. Ezek a vágyak jogosak, hiszen a boldogság utáni vágyakozás a lélekből, a lét mélységéből fakad. Természetes emberi reakció az, hogy a traumából eredő szenvedéstől menekülni akarunk. Ennek egyik formája a különböző függőségekbe való menekülés – legyen az drog, alkohol, szex, játék, internet, munka vagy akár a kényszeres vásárlás. Néhány terápiás irányzat elutasítja a spirituális vágyat, vagy sokszor értelmetlen rituálékkal és szabályokkal helyettesíti vagy éppen a gyengeségbe való menekülésként értelmezi. A szerfogyasztás, mint örömszerzés, a fájdalom elől való menekülés egy módja, az igazi öröm helyettesítőjévé válik. Így sokkal inkább a szerfogyasztás a menekülés a semmibe, nem pedig a hitre, a spirituális élményre való vágyunk. A külső forrásból származó addiktív anyagok, legyen az drog, alkohol, nikotin stb. nem fogják enyhíteni sem a lelki sem pedig a spirituális vágyakozás fájdalmát. A vágy, hogy felfedezzük kik vagyunk, miért jöttünk a világra, hogy mit jelent számunkra az élet, adott. Mindannyiunkban megvan ez a vágy. Nagyon fontos, hogy felismerjük és megnevezzük ezt a vágyat - amíg nem szembesülünk ezzel és képességeinket nem arra használjuk, hogy valódi életcélunkat megértsük, és megéljük, addig nem érhetjük el a boldogságot sem. Így ugyan olyan lelkileg „éhesek” leszünk, mint előtte. A szenvedélybetegek nem szabad akaratukból választják a kábulatot. Azért nyúlnak újra és újra a választott „szerükhöz”, mert más kiutat nem találnak szenvedéseik enyhítésére. Traumatizáltságukból eredően nem fejlődött ki annak az egészséges módja, hogyan szabályozzák érzelmeiket, hogyan kapcsolódjanak önmagukhoz és ez által másokhoz.
Az a tény, hogy a fájdalom fájdalmas, megmutatja, hogy a fájdalom nem a mi valódi természetünk. Ez egy súlyos „ébresztő” üzenet, amely azt jelzi, hogy valami nem működik jól. A fájdalom elfojtása vagy a menekülési kísérletek nem egészségesek és hosszú távon még csak kiútat sem kínálnak. A fájdalomból egyetlen kiút az, ha szembenézünk vele. A gyógyulás visszatérés alapvető teljességünkhöz. Az egész énünk felfedezése kell hogy legyen a cél, mert az egésznek kell meggyógyulnia nem csak egy részünknek. A fájdalmunk enyhítése nem lehet cél, épp ellenkezőleg. A szenvedélybetegség pontosan erről szól. Adott pillanatban enyhíteni a fájdalmat de ez által még nagyobb bajba kerülünk. Mint már említettem, a függőség nem csak egyéni probléma. Egyénileg értelmezhetetlenek vagyunk, hiszen családban, kisebb és nagyobb közösségekben létezünk, kapcsolódunk egymáshoz. Mindenkinek megvan a maga családtörténete. Még akkor is amikor valaki nem ismerte a szüleit vagy korán elhagyták és árván nőtt fel. Gyakran nem emlékszünk traumáinkra mert olyan korán történt az életünkben de olyan is van, hogy az agyunk letiltja a nagyon fájdalmas emlékeket, mint egy védelmezés a pszichénken, amely nem engedi felszínre a nehéz és fájdalmas érzelmeket. Az eseteim többségében azonban a függőség mögött meghúzódó trauma nagyon is látszik és megfogalmazható, megragadható. A hozzá kapcsolódó történet és negatív érzelmek pedig terápiával helyreállíthatóak, gyógyíthatóak. Hiszem, hogy magunkban hordozzuk az eszközöket is, mely felébreszthet minket ebből a hipnotikus álomból, mely egyben gyógyulásunk kulcsa is. Ez a fajta holisztikus szemléletmód minden egyes emberre igaz, hisz mindannyiunk jogos igénye, hogy szerethessen, hogy szeretve legyen, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Amennyiben így tudunk tekinteni a szenvedélybeteg emberre, megértéssel és elfogadással az önmagában gyógyító jellegű lehet. Hihetünk abban, hogy egy szenvedélybeteg is meg tud gyógyulni traumáiból még ha az nagyon fájdalmas is. Ebben a folyamatban a megértés, a hit, az elfogadás és az őszinte szeretet mind-mind eszköz lehet de kétségtelen, hogy van egy emberi határa a szörnyűségek feldolgozhatóságában. Ekkor ismerhetjük meg a spirituális igényünket, amely túlmutat a racionális válaszokon, módszereken és az eszközök tárházán. Az Istennel való kapcsolat nem egy terápiás modell, de könnyen lehetne az is. A felépült szenvedélybetegek nagy hányada Isten szabadításában, elfogadásában és őszinte szeretetében tud nyugalomra lelni. A sebek bár felszakadtak, elkezdhetnek gyógyulni. Érdekes módon ez a gyógyulás is egy kapcsolatban történik. Mint annyiszor a kapcsolataink betegítenek meg bennünket, így a kapcsolatokon keresztül tudunk meggyógyulni is. Ez pedig az Isten – ember kapcsolat. A hit a nem látható dolgokról való meggyőződés. Cseppet sem racionális, még is ennek vágya mindannyiunkban jelen van, amely gyógyít, betölt és szabaddá tesz.